A kárhozat fia, aki jobb lett volna, ha meg sem születik? Vagy éppen Isten megváltó művének eszköze, akinek olyan kiemelt szerepe van az üdvtörténetben, hogy talán még a mennyországot is kiérdemelte? A kereszténység két évezrede alatt mindig is e két szélsőséges álláspont között helyezkedtek el az Iskarióti Júdásról kialakított vélemények. Eleink persze jobbára az első végletet tették magukévá, így Júdást az árulás mindenkori szimbólumaként, jószerivel a sátán fattyaként mutatták fel. Sőt a képi ábrázolásokban, passiójátékokban, a népi folklórban olyan tulajdonságokkal is felruházták, amelyeknek nyomuk sincs a Szentírásban. Sajnálatos módon mindez egészen oda vezetett, hogy „az örök zsidó”-ként megjelenített, bűnbaknak kinevezett Júdás antijudaista, sőt antiszemita indulatoknak is bő teret nyitott.

Fabiny Tamás evangélikus püspök Júdás, az elveszett tanítvány című, a Luther Kiadónál október elején megjelent műve a Jézust hóhérkézre juttató apostol életét vázolja fel és szerepének befogadástörténetét taglalja, érzékletesen bemutatva, hogy az évszázadok alatt mennyi minden rakódott rá a Bibliából megismerhető, történeti Júdás alakjára. A szerző egyben, nem elvitatva bűnének valóságát és a kereszthalálba torkolló következményeit, igazságot kíván szolgáltatni az apostolnak, árnyalva a megváltás kulcsszereplőjének személyiségét. Mert ahogy felix culpa, vagyis „szerencsés vétek” volt Ádám bűnbeesése, „amely ilyen hatalmas és fölséges Megváltót kívánt és érdemelt!” – halljuk a katolikus templomokban a húsvéti Exultet énekben –, úgy Júdás nélkül sem lett volna feltámadás és a megváltás.

Fabiny Tamás kötete jóval több, mint igényesen kiállított, sok száz képpel illusztrált, tudományos alapossággal megírt, egyúttal a legszélesebb közönség érdeklődésére számot tartó album egy, az emberiséget kézezer év óta foglalkoztató szentírási személyről, illetve archetípusról. A mű ezen túlmenően hozzásegíti az olvasót ahhoz, hogy Júdás alakján keresztül mérlegre helyezze Isten- és egyházképét, a kereszténység tanítását bűnről és bűnhődésről, megbocsátásról és feloldozásról, kárhozatról és üdvösségről. A könyv jó segítség annak felismeréséhez, hogy, miként szükségképpen a szentek sem minden szempontból makulátlan emberek, úgy a legnagyobb gonosztevők sem feltétlenül egydimenziós halandók. Lehet valaki úgy bűnös, hogy vétke valami nagyobb jóhoz vezet – lásd a megváltás művét –; ez nem kisebbíti az eredendő bűnt, de segít árnyaltabban gondolkodni az olyan személyek szerepéről, mint maga Júdás is. Főként, hogy az apostol utóbb megbánta tettét, amiről tudjuk, hogy előfeltétele minden esetleges bűnbocsánatnak, akár feloldozásnak.

Fabiny Tamás könyve hangsúlyosan húzza alá azt, a kereszténységben mindig is jelen lévő, de sokszor nem kellőképpen érvényesülő teológiai gondolatot: noha a tizenkettő közül Júdás volt, aki elárulta, Krisztus kereszthalálában Ádám és Éva óta minden valaha élt, mai és a jövőben megszülető ember „bűnrészes”. Mert bár a római katonák kezére konkrétan kétségtelenül ő adta, bocsánatos vagy halálos bűneinkkel, de akár hétköznapi kis árulásainkkal egy-egy kővel mi is hozzájárulunk a Golgotához vezető úthoz.