Néhány perce jelent meg a közlemény a Szemlélek honlapján, hogy januártól 1-től szerény személyem tölti be a magazin főszerkesztői tisztségét.

Szeretném tenni mindezt a Jelenits Istvántól tanultak jegyében. A néhai piarista szerzetes egyszer – újságírói mottóként is felfogható módon – így fogalmazott: »Van két dolog, amit érdemes kerülni az életben: a tiszteletlen kritikát és a kritikátlan tiszteletet.« A Szemlélek így a jót a jövőben is jónak, a rosszat pedig rossznak fogja nevezni. És közben figyelni fog rá, hogy a búza sarjadását mikor szolgáljuk inkább a konkoly kigyomlálásával, és mikor a gondjainkra bízott növény öntözésével.”

Köszönöm, ha a megújuló Szemlélek olvasójaként, támogatójaként – vagy akár kritikusaként – velünk tartotok. Például így:

Ha úgy kényelmesebb, a szemlelek.net nyitóoldal jobb alsó sarkában kattintsatok a piros csengőikonra. Ez esetben minden új cikkünkről értesítést kaptok. 

Ha szeretnétek, hogy írásaink megjelenjenek a Facebook-hírfolyamotokban, kedveljétek/kövessétek be a Szemléleket.

Átlagosan naponta egy cikkel jelentkezünk. Köszönjük, ha ti is javasoltok feldolgozásra érdemes témákat. 

Ha van mondanivalótok és jó tollatok, akár alkalmi vagy éppen rendszeres szerzőként is gondolhattok magatokra. Persze ahhoz olyat kell írni…  

Mivel adományokból, támogatásokból működünk, önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Ha tehetitek, kérjük, az alábbi linken egyszeri vagy rendszeres összeggel segítsétek munkánkat:
https://szemlelek.net/tamogatas/

Akit érdekelnek a megújulás előzményei és további részletei, annak a Gégény Istvánnal pár napja készített interjút javaslom. Remélem, mindent megkérdeztem tőle, amiről ti is faggattátok volna.
https://szemlelek.net/uj-fejezet-kezdodik-a-szemlelek-eleteben-interju-gegeny-istvannal

Annak a zuglói templomnak a plébánosát tiltották most el a papi tevékenység gyakorlásától, ahol a fél életemet töltöttem. Pajor Andrást harminc éve ismerem. Voltunk jóban, lettünk rosszban. Személyes emlékek az egyházi és politikai ámokfutásáról.

„A tettenérés kínja elviselhetetlen. (…) Mert aki tetten ér, akik tetten érnek – a helyzet teszi így –, bűntelennek tűnnek, míg ő, a tetten ért, semmi egyéb, mint bűn, semmi egyéb e pillanatban, mint maga a bűn, amit elkövetett. Csupasz, tehetetlenül kiszolgáltatott tárgy a kutató pillantások kereszttüzében. Ember és ember közt ez a szituáció, ez a helyzet: nem lehet más, mint aránytalanul egyenlőtlen. Innét az intés: „ne ítéljetek.” Ami persze nem azt jelenti, hogy szemet hunyjunk bárki garázdálkodása fölött.”

(Pilinszky János)

Családalapításomig, közel 30 éves koromig a zuglói Kassai téri Szentlélek-plébánia volt a második otthonom. Ide jártam hittanra, itt voltam elsőáldozó, énekeltem a templom scholájában. Szerkesztettem a lapját, itt bérmáltak meg, és első szerelmeim is a helyhez kötődnek. A nyolcvanas évek végén szintén itt ért egyházi értelemben felnőtté válásom meghatározó élménye, amikor kiderült: a néhai plébánosunk, B. atya melletti lakásban élő hölgy – bár korábban úgy tudtuk – nem az időközben elhunyt papunk unokahúga... Itt tartottam az esküvőmet, apám május óta az altemplom urnatemetőjében nyugszik, anyám máig a Kassai térre jár misére.

Egyszóval, az egyházközség minden zegét-zugát ismerem. Így talán érthető, miért érzem a magaménak ma is, amikor már rég nem járok oda.

Immár negyedik éve, hogy majdnem minden reggelemet a magyarországi anglikán közösség online imacsoportjával töltöm a virtuális térben. A félórás Zoom-alkalmakat a hazánkban működő St Margaret's Anglican Episcopal Church, Budapest, Hungary vezetője, Frank Hegedűs kezdeményezte még a Covid idején, amikor nem volt mód személyes találkozásra. A kis csoport annyira megszerette ezeket a napindító együttléteket, hogy járvány elvonultával is folytatta a sorozatot.

Pilátusként úgy kerültem a krédóba, hogy 2020 nyarán e-mailt írtam az összes, Budapesten működő angol nyelvű egyháznak: nyelvgyakorlás céljából pár hétre önkénteskedést vállalnék náluk. Egyedül Frank Hegedűs válaszolt. Munkát nem tudott adni, de meghívott, hogy csatlakozzam az online imákhoz. Így is történt, és a négy esztendő alatt eredeti célomnál jóval többet kaptam: barátságokat, közösséget, életre szóló élményeket.

A rendszerváltozás hajnalán friss fuvallatot hozott a keresztény közéletbe az 1989-ben alapított IGEN című lap. A Fiatal katolikus alcímű orgánum nem ismert tabukat, és rendre kitárgyalta hit, vallás, egyház megannyi kérdését. Az újságba eleinte konzervatív és liberális szerzők is írtak, majd utóbbiak fokozatosan kikoptak. Ez volt az a katolikus médium, amely egyszer női akttal borzolta a kedélyeket, máskor meg visszautasította azt az interjút, amely így másutt jelent meg, és megbuktatta Landeszmann György főrabbit. És ahol pályafutásomat kezdtem, máig hálát érezve egykori mestereimért. Emlékeim a 35 éve alapított IGEN-ről, 35 tételben.

1. 1989 húsvétja, az ökumenikus taizéi közösség találkozója Pécsett. Épp Lentiben élvezem a Magyar Néphadsereg vendégszeretetét; a laktanyából rendkívüli eltávot eszközlök ki (ügyesen tudom utánozni Pesti hadnagy aláírását), és stoppal tartok a helyszínre. Az utolsó kilométereken VÁP-os katonai jármű vesz fel – nekem meg a szívem a torkomban, nehogy lebukjak.

2. Utólag tudom meg, hogy az IGEN első száma erre az alkalomra jelent meg, és leendő kollégáim szakmányban osztogatták a találkozón.

3. „Igen a hitre, igen az életre” – a kezdetben kétheti-, majd havilap a címét II. János Pál pápa 1988-as burgenlandi látogatásának mottójából nyerte. A borítóra ráütött lila pecsét körcikkelyéből az N betű félig kilógott, így az újság nevében lévő IGE szó önálló értelmet is nyert.

Vannak a korszakos zenekarok. Beatles, Rolling Stones. Az egyedi és utánozhatatlan együttesek, mint a Queen, az utolérhetetlen Freddie Mercuryval. Aztán a Jethro Tullhoz vagy Leonard Cohenhez hasonló kismesterek. Meg a személyes kedvencek Mark Knopflertől Mike Oldfieldig.

És van a Pink Floyd.

Annak is a szíve vagy a lelke, David Gilmour. Mert az ész, úgy tartják, Roger Waters volt. Akinek elméje eredetileg sem volt éppen bomlatlan. De hát pont ebből fakadtak az olyan zseniális alkotások, mint A fal. Szegénynek azóta végképp elmentek otthonról – tartják sokan, lásd megszólalásait az izraeli-palesztin konfliktusban.

Hírlik, a zenekar az ő távozásával a lényegét veszítette el. Mondjuk a fekete öves rajongók már Syd Barrett 1968-as kiválása után legyintettek: ami utána jött, merő popzene.

A halál jogáért küzdött. Mégis, egész lénye az élet ünneplése volt. Figyelmünket a másoknak kiszolgáltatott ember testi, lelki szenvedéseire fordította ‐ és ezzel mélységes együvé tartozásunkról tanított. Bár jószerivel a kisujját sem tudta megmozdítani, a végső megsemmisülés/örök élet útjára lenyűgöző méltósággal lépett.

Amíg sorsát a nyilvánosság fórumain nyomon követhettük, a maga végtelenül rokonszenves módján az utolsó pillanatig lelt értelmet a létezésben. Támogassuk vagy sem az eutanáziát, kivételes érdeme, hogy higgadt, érvelő, a másik ember felfogását tisztelő fellépésével példát mutatott, hogyan is kell, hogyan is szabad vitázni a lét alapkérdéseiről.

Az utóbbi napok fejleményei miatt talán nem haszontalan hangsúlyozni: az egyházban számos hiteles pap végzi a hivatását, és nem feltétlenül a kirakatban, de a maga csendes, emberséges módján szolgálja a rábízottakat. Sok ilyen lelkipásztor van körülöttem.

Közülük most azt az embert emelem ki, akit még papszentelése előttről ismerek, és talán a barátomnak mondhatok. Koronkai Zoltán SJ a napokban került Miskolcra plébánosnak. A jezsuita szerzetes első szentmiséjében bemutatkozott a híveknek, és arról beszélt, miként szeretne együtt dolgozni az egyházközség tagjaival.

Szavait hallgatva úgy éreztem, mintha egyenesen Ferenc pápa szólna. Közvetlenség, alázat, humor, nyitott fül a hívek szempontjaira, a klerikalizmus teljes mellőzése - debütálása alapján ezek a kulcsszavak fogják jellemezni Zoli plébánosi szolgálatát.

Az alábbiakban kigyűjtöttem a beszéd legjellemzőbb részeit:

Ott áll a pesti ember a frissen vásárolt nógrádi háza kertjében, és reménytelenül elveszettnek érzi magát. Tizenhét év múltán is emlékszik az ismeretlentől való ódzkodástól a szájában meggyűlő fanyar ízre. Az imént vette át a kulcsot az eladótól. A nő elhajtott, ő meg a feleségével kettesben maradt új szerzeményében. Persze, meglátni és beleszeretni egy pillanat műve volt. Na, de mit kell itt csinálni? Ő, aki születése óta a fővárosban, azon belül is jórészt csúsztatott zsaluban élt a kilencediken, mit kezdjen ezzel a birtokkal?

Merthogy nem hétvégi, pláne nem víkendháznak vásárolták. Már a szót is sértésnek veszik. Még kevésbé teleknek. Ez, kérem, nyári lak! De leginkább parasztháznak szeretik mondani. Abban benne van minden, amiért a forró hónapok fővárosi hősége elől menedéket keresve szert tettek rá. A VIII. kerületben olykor már májusban is alvásra alkalmatlanul perzselő tetőtér. Itt fehérre meszelt, kánikulában is enyhülést kínáló vályogfalak. Kontyos tető. Veranda, mellvédjén henger alakú oszlopokkal. Színes tulipánminta a homlokzaton. Szakajtó, kocsikerék, szita, tiloló a falon. A pesti ember skanzenromantikus ábrándja a vidéki élet szépségéről, romlatlanságról. Meg a feleségéről ráragadt műkedvelő lelkesedése a népi építészetért.

Egykor a lábai előtt hevert a fél világ – ma ő az antisztár mintapéldája. Zenéjében angol és skót hatások keverednek – miközben ereiben magyar és zsidó vér is csörgedezik. A Dire Straitsszel hét lemezt jegyzett – sikeres szólistaként ugyanennyit. Mérlegen a most 75 éves Mark Knopfler pályafutásának két, egyaránt értékes szakasza.

A négy gombafejű óta tudjuk: a 64 éves kor egy férfi életében meghatározó. Paul McCartney emlékezetes, az öregedést megéneklő dala különösen húsba vágó dilemma a rockzenészek számára: van-e élet egy karrier csúcsán túl? A világ ugyanis kiérdemesült világsztárok tucatjainak vergődését szemlélheti, akik egykori sikereik halvány visszfényében próbálnak fürdőzni, s kevés muzsikus jelentkezik a pályafutásának vége felé is érvényes mondandóval. Ha valaki, a nyolcvanas években berobbant Dire Straits egykori frontembere utóbbiak közé tartozik. Az idén 75 éves Mark Knopfler – aki együttesének 1995-ös felbomlása óta tíz szólólemezt készített, melyek jó része az első tíz között volt a brit slágerlistákon – legutóbbi, One Deep River című albumával idén tavasszal jelentkezett.