Mik vannak?!


2023.ápr.23.
Írta: Szilárd Szőnyi 2 komment

Öt különbség a magyar kormány és a Vatikán békepolitikája között

„Maradtunk hát ketten [a béketáborban], Magyarország és a Vatikán”. Orbán Viktor kijelentése, mely a kormányfő Ukrajnával kapcsolatos retorikájának központi elemévé vált, Ferenc pápa látogatása előtt több szempontból is jelentőségteljes. Egyrészt látványos szakítás a korábbi évek hangvételével.…

Tovább

Nem magától értetődő szolidaritás az Index munkatársaival

Amikor fideszes, kormánypárti körökbe hívnak médiaügyekről beszélgetni, előadást tartani, az utóbbi években kedvelt játékom, hogy lépre csalom a hallgatóságot. Azzal indítok, hogy amíg az esemény helyszínére érkeztem, történt valami fontos a világban, és arra kérek mindenkit, a telefonján nézzen…

Tovább
Címkék: index, sajtó, kormány

„Ócska, bolsevik tempó”: kiállás a meghurcolt piarista tanárok mellett

Közelről ismerem azon piarista tanárok nagy részét, akik az oktatásról pénteken megjelent állásfoglalást jegyezték. A hivatásuk, egyházuk, hazájuk iránt elkötelezett, talpig becsületes, kiváló pedagógusok. Ha nem így volna, nem adtam volna fiam a kezük közé, és nem hagynám immár negyedik éve, hogy…

Tovább
Címkék: kormány, piarista, NAT
süti beállítások módosítása