A halál jogáért küzdött. Mégis, egész lénye az élet ünneplése volt. Figyelmünket a másoknak kiszolgáltatott ember testi, lelki szenvedéseire fordította ‐ és ezzel mélységes együvé tartozásunkról tanított. Bár jószerivel a kisujját sem tudta megmozdítani, a végső megsemmisülés/örök élet útjára lenyűgöző méltósággal lépett.

Amíg sorsát a nyilvánosság fórumain nyomon követhettük, a maga végtelenül rokonszenves módján az utolsó pillanatig lelt értelmet a létezésben. Támogassuk vagy sem az eutanáziát, kivételes érdeme, hogy higgadt, érvelő, a másik ember felfogását tisztelő fellépésével példát mutatott, hogyan is kell, hogyan is szabad vitázni a lét alapkérdéseiről.

Sokunk alighanem a töredékébe beleroppant volna mindannak, amit ő emelt fővel végigcsinált. Bár talán maga sem gondolta volna, sorsa így vált az élet diadalává a halál felett. Tisztelet neki, családjának, szeretteinek, barátainak pedig vigaszt a gyászban. És most "imádkozzunk valamennyi élő hívőért, különösen azért a testvérünkért, aki közülünk elsőnek fogja követni a most elhunytat".