Mivel nagyon érdekel, katolikus körökben ki hogyan készül az április 3-iki választásokra, január-február fordulóján egy tízkérdéses kérdőívvel szondáztam meg a tágabb környezetemet. A közel 130 válasz alapján természetesen nem mondom meg, melyik pártra kell voksolni – az alábbi összegzés inkább szempontokat szeretne adni kinek-kinek a saját döntéséhez.

Az összegzés főbb megállapításai:

• A közélet fejleményei minden korábbinál jobban megosztják a megkérdezett katolikusokat
• Továbbra is erős a Fidesz-KDNP-re fenntartások nélkül vagy minden kritikájuk ellenére szavazók tábora
• Emellett meghatározó azon, korábban jobboldali szavazók száma, akik idén már nem tudnak a Fidesz-KDNP-re voksolni
• Legtöbbjük nem ab ovo ellenzéki szavazó, hanem így szeretnének kontrollt támasztani a kormánypártoknak
• Ha katolikus köreinken múlik, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt simán bejut a parlamentbe

„Az ország jó irányba halad, és ha összehasonlítom a 2002 utáni korszakkal, akkor most emelt fővel lehetek keresztény, magyar, nagycsaládos.” „Hibái ellenére a keresztény értékeket jelenlegi kormányunk érvényesítené jobban, mint az ellenzék.” „Bár nem vagyok meggyőződve az ellenzék erejéről, a Fidesz előnyére is válna, ha kapnának kontrollt.” „Csalódtam. Hatalmasat. Visszaéltek a hatalmukkal, az általuk hangoztatott eszmékkel – elkeserítő.” „Ma senki nem képviseli azt az értékrendet Magyarországon, amiben hiszek.”

A fenti mondatok jellemző vélemények abból az anonim felmérésből, amelynek alapján az alábbi összegzés született. Bár éppenséggel határozott véleményem van a közállapotainkról – arról már jóval kevésbé, hogy ebből mi következik a küszöbön álló választásokon –, szerencsésnek gondoltam, ha az íráshoz a crowdsourcing, azaz közösségi közreműködés módszerét hívom segítségül. Ezzel szeretnék minél több szempontot felvonultatva bemutatni, hogy „köreinkben” ki milyen tényezők mérlegelésével készül a voksolásra.

A január-február fordulóján készült felméréssel főleg nagyvárosi, azon belül is budapesti, illetve az agglomerációban élő katolikusokat szólítottam meg, és amennyire csak lehet, igyekeztem kilépni saját véleménybuborékomból. Az ívet közel 130-an töltötték ki, így e házilagos közvélemény-kutatás nem reprezentatív – a katolikus értelmiségi közhangulat megszondázására azonban így is alkalmasnak mutatkozik, és bőséges tanulsággal szolgál április 3-ika előtt. Az eredményeket ezért nem az egyes kérdésekre adott válaszok számszerűsítésével ismertetem, hanem tendenciákat, jellemző megfontolásokat összegzek, némi saját értelmezéssel kiegészítve.

Politikai SWOT-analízis

A felmérés első részében arról érdeklődtem, ki miben látja a kormánypártok és az ellenzék öt-öt legrokonszenvesebb, illetve legellenszenvesebb cselekedetét/vonását. E közösségi „SWOT-analízisben” – az erősségek, gyengeségek, lehetőségek, veszélyek számbavétele – a kormány javára a legtöbben az alábbiakat írták:

1. A családok támogatása (külön megemlítve az LMBT-lobbi elleni fellépést)
2. Határozott nemzetpolitika (benne a határon túli magyarok és a hazai vállalkozók támogatásával)
3. Fellépés a tömeges bevándorlás ellen (kitérve az üldözött keresztények szülőföldjükön történő segítésére)
4. Az egyházak támogatása (illetve tágabb értelemben a keresztény értékek képviselete)
5. Egyes gazdasági intézkedések (a rezsicsökkentéstől az orvosok béremeléséig)

A pozitívumok serpenyőjében ezen kívül számos tétel szerepel, köztük egy sor építkezés a Budai Vártól a Zene Házáig, a digitális ügyintézés és az online pénztárgépek bevezetése, a Nők 40 program, a hitelcsapdába esettek megsegítése, a Felzárkózó települések program, a 13. havi nyugdíj, a piaci árak hatósági korlátozása vagy a közmunkaprogram.

„Fontos ágazati szolgáltatók »visszavásárlása«, a nemzeti gazdaság megerősítése érdekében tett lépések (még ha kifogásolható módon történtek is)” – sorolta valaki a kormányzati erények közé, és ezzel el is érkeztünk a felmérés egyik tanulságához. A negatívumok egy része ugyanis sok esetben az eredendően üdvözlendő intézkedések – hatalomtechnikai és kommunikációs megfontolásból történő – „túltolásának” következménye, ennek megfelelően a nemszeretemek top 5-jében a leggyakrabban a következő tételek kaptak helyet:

1. Az emberek rosszabbik énjére építő propaganda (benne a társadalom megosztottságát tovább szító „kétbites” kommunikációval, a migránsok elleni hergeléssel)
2. Az „uram-bátyám” világ felélesztése (kiemelve kormányközeli vállalkozók közpénzekből történő meggazdagodását)
3. A „keleti nyitás” vadhajtásai (a behódolásig menő üzletelés keleti autokráciákkal)
4. Nagy ágazatok „rendbetételének” elmulasztása (a sok sebből vérző egészségügytől a pedagógusok szégyenteljesen alacsony bérezéséig)
5. A keresztény jelző politikai célú felhasználása, olykor kompromittálása (ezzel összefüggésben az egyházak hallgatásának „megvásárlása” állami támogatásokkal)

A negatívumok sorában emellett a válaszadók olyan lépéseket nevesítettek, mint a kormányzati arrogancia, egyes politikusok magánéleti/korrupciós botrányai, a kultúrharc vadhajtásainak állami támogatása (kiemelve a Magyarságkutató Intézet „nemzeti ezoterikus” irányvonalát) vagy a piaci alapon túlságosan megerősödő, nem kormányhű vállalatok ellehetetlenítése vagy az igazságszolgáltatás befolyásolása.

Ellenzéki best és worst of

Azon válaszadóknál, akik látnak rokonszenves vonásokat az ellenzék körében, az alábbi best of jött ki:

1. Márki-Zay Péter személyében konzervatív, katolikus, nagycsaládos kormányfő-jelölt (esetenként a javára írva, hogy új arc a politikában)
2. Eltérő hátterű, nézetű és érdekű pártok összefogása (kiemelve az előválasztás versenyerősítő intézményét)
3. Nem vezérelvűek, náluk több tere van az ellenvéleményeknek (plusz nagyobb hajlandóság az önkritikára, illetve kevésbé „agyzsibbasztó” kommunikáció)
4. A demokratikus intézményrendszer helyreállításának ígérete (beleértve a kiegyensúlyozottabb viszony kialakítását a médiával)
5. Korrupcióellenes vállalások (és a klientúrarendszer lebontásának kilátásba helyezése)

További pozitívumok, a teljesség igénye nélkül: zöld törekvések, az önkormányzatok erősítésének ígérete, fellépés a túlzott orosz- és Kína-barátság ellen, nyugati orientáció, az önálló egészségügyi és oktatási minisztérium terve, elköteleződés a szociális igazságtalanságok orvoslására, illetve csatlakozás az európai uniós ügyészséghez.

A negatívumok között a legtöbben az alábbiakat emelték ki:

1. Ellentétes nézeteket képviselő alakulatok (kiemelve a DK-tól a Jobbikig terjedő „nagykoalíciót”, az esetleges közös kormányzás nehézségeit)
2. Gyurcsány Ferenc és más lejáratódott szereplők (hozzátéve a nemzeti politizálás feladása, a kritikátlan nyugatosság és a migrációpártiság veszélyét)
3. Márki-Zay Péter olykor vállalhatatlan kommunikációja (például nemtelen utalás Orbán Viktor fiának vélt szexuális orientációjára, a Fidesz-szavazók lefogyatékosozása)
4. Jogállamellenes tervek (a kétharmados alaptörvény feles módosításának vagy a Fidesz-kormány „statáriális” elszámoltatásának belengetése)
5. A keresztény értékek és az egyházak háttérbe szorítása, sőt támadása (kiemelve az LMBT-lobbi, valamint a nyugati „woke-őrület” és „cancel-culture” támogatását)

És mi minden szerepel még a negatív oldalon? Sok más mellett az érdemi alternatíva felmutatásának hiánya, a kormány sikereinek degradálása, a Momentum vad liberalizmusa, EU- és Soros-függőség, a Budapesten megvalósult egyesült ellenzéki vezetés középszerűsége, vagy „hogy az Orbán-ellenességen túl nem gondolnak semmit”.

Ha most vasárnap…

Ezután arról érdeklődtem, a válaszadók tudják-e már, melyik pártra fognak szavazni – a döntés nehézségét jelzi, hogy több mint negyedük nemmel felelt. Amikor pedig azt firtattam, ki milyen megfontolások alapján határoz, hogy melyik pártra ikszel majd, összetett rétegződés alakult ki. A felsorolt állítások közül választók legegyöntetűbb csoportját a

„Több mindent kifogásolok a kormány tevékenységében, de még mindig jobb, ha ők vezetik az országot, mint az ellenzék”

lehetőséget megjelölők alkotják. A második két leggyakoribb választ azok adták – fej-fej mellett –, akik mindig is jobbra szavaztak, és most sem kérdés, hogy a kormánypártokat támogatják, illetve azok, akik hasonló előzmények után ma már nem egyértelműen tudnak a Fidesz-KDNP-re voksolni. A harmadik leggyakrabban megjelölt opció szerint több minden kifogásolható az ellenzék tevékenységében, de még mindig jobb, ha ők vezetik az országot, mint a mostani kormánypártok. Emögött kevéssel lemaradva szerepelt a

„Nem azért szavazok az ellenzékre, mert őket szeretném kormányon látni, hanem mert azt szeretném, hogy a kormánynak minél erősebbek kontrollja legyen”

állítás, és néhány résztvevő kifejezetten Márki-Zay Péteréket szeretné látni az ország élén.

Amikor azt kérdeztem, ki melyik pártra fog szavazni, a válaszok kiegyensúlyozott módon oszlottak meg a két tábor között, azzal, hogy egyik oldalon a Fidesz-KDNP áll egy tömbben, a másikon pedig a voksok az egyesült ellenzék, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és egyéb alakulatok, köztük a Mi Hazánk Mozgalom között szóródnak. A konkrét számokat itt sem közlöm – kivéve azt a fejleményt, mely szerint ha a felmérésben részt vevő katolikusokon múlik, akkor a „kutyapárt” az ötszázalékos küszöböt több mint duplán megugorva bejut az Országgyűlésbe. Ez, a kereszténységet távolról sem „ugató” viccpártról lévén szó, nyilván lesújtó kritika mind a kormánypártok, mind az ellenzék számára.

A mérleg két serpenyője

A felmérés legnagyobb tanulsága: köreinket a közélet fejleményei minden korábbinál jobban megosztják, és erősen megnőtt a jobb híján a kisebbik rosszat választók aránya. A politikai fejlemények megítélése azért is nehéz, mivel, bár az ellenzék egyes szereplői voltak már hatalmon, most egy előzmények nélküli, sajátosan összebútorozott alakulat ígéretei állnak szemben közel 12 év jobboldali kormányzás konkrét tetteivel. Ebből a szempontból tanulságos lehet, ha az egyes pártokat nem a riválisokhoz hasonlítjuk, hanem az általuk akár a jelenben, akár korábban hirdetett értékekhez mérjük.

Ha így nézzük, akkor ténykérdés, hogy a most hatalmon lévők háza táján sok az olyan jelenség, amelyet ellenzékben még az akkori kurzus működtetőinek szemére vetettek.

Legyen szó kormányközeli vállalkozások állami forrásokkal történő felhizlalásáról, egyes pozíciókban saját emberek ciklusokon átívelő bebetonozásáról, a közmédia feletti uralom megszerzéséről vagy közpénzeken történő pártkampányokról, hosszan lehetne sorolni azokat az ügyeket, amelyekben a Fidesz-KDNP, ha most a saját ellenzéke volna, ízekre szedhetné önmagát.

Egyes körülmények azonban árnyalják a képet, hiszen a történelmi okokból anyagi erőforrásokban vagy sajtóháttérben szűkös kormánypártok több lépésükkel – többek számára támogatható módon – eredendően csak lefaragni igyekeztek a baloldali, liberális tábor örökölt vagy helyzeti versenyelőnyéből. Emellett ezen jelenségek némelyike a világ mintademokráciáiban is létezik, és csak homokba dugott fejjel gondolhatjuk, hogy a politika teljességgel mentes lehet mindenféle önérdek-érvényesítéstől. Ezért sokan alighanem azt latolgatják, hogy ezek a fejlemények mennyire léptek túl az ingerküszöbükön, ki milyen mértékig kényes arra, hogy a jobboldal erkölcsében és módszereiben is különb legyen az ellenfeleinél, illetve a pozitívumok kiegyensúlyozzák-e az összképet.

„Sorsdöntő” választás

Ami az ellenzék tagjait illeti, őket egyrészt egykori kormányzati teljesítményükhöz lehet mérni – ekkor szintén bőven akad a fentiekhez hasonló kifogásolnivaló –, de ha most hangoztatott elveik mérlegére helyezzük őket, esetenként akkor is könnyűnek találtatnak.

Sok válaszadó észrevételezte például, hogy miközben a Fidesz-KDNP kihívói harcot hirdetnek a kormánypropaganda vadhajtásai ellen, Márki-Zay Péter egyik-másik megszólalása semmiben sem különbözik tőlük.

De említhetjük a miniszterelnök-jelölt migránsszámlálóját is, amellyel maga is méltatlan és hangulatkeltő módon mosta össze a Magyarországra áttelepült határon túli magyarokat a más földrészekről érkező, amúgy legálisan itt lévő bevándorlókkal.

Mint láthatjuk, 1990 óta talán még sosem volt ennyire nehéz dolga annak, aki kompromisszumoktól mentesen, a kereszténységből – vagy akár az általános emberi erkölcsből – fakadó szempontok maradéktalan érvényesítésével szeretne választani. Ezzel együtt április 3-án a legtöbben le fognak szavazni a kormánypártokra vagy az ellenzékre, esetleg összetett véleményüket egyéni és listás voksuk megosztásával fejezik ki, de opció lehet az érvénytelen szavazás és a távolmaradás is. Aztán ebből a sokmillió egyéni, érzelmeken is múló döntésből áll össze az az egyetlen közös szavazat, amely meghatározza majd a Nemzet Sorsát Eldöntő Nagy Végső Ütközet – akarom mondani, az országgyűlési képviselők 2022. évi általános választásának – kimenetelét.