Amióta Moszkva inváziót indított Ukrajna ellen, vissza-visszatérő a vád, de legalábbis a kérdés: miért nem ítéli el egyértelműen Ferenc pápa Vlagyimir Putyint? Miért csak úgymond általános békeszólamokat hangoztat, és nem nevezi néven, hogy ebben a háborúban ki az agresszor?

Egyrészt február vége óta Ferenc pápa számtalan olyan gesztust gyakorolt, amellyel egyértelművé tette, hogy mennyire szolidáris a nemzeti önrendelkezésért küzdő ukrán néppel. Amint módjában állt, telefonon beszélt Volodimir Zelenszkij elnökkel, sőt kilátásba helyezte, hogy ha lehetőség nyílik rá, ellátogat Kijevbe. Miközben egyes országok vezetői napokig vonakodtak határozottan állást foglalni az ügyben, ő az első között ítélte el a bucsai tömegmészárlást, és nagy nyilvánosság előtt megcsókolta a városból küldött ukrán zászlót. És meg lehetne sorolni azokat a gesztusokat, amelyekkel látványosan érzékeltette, hogy szíve ebben a helyzetben leginkább a megtámadott országért dobog.

Nem mellékes az sem, hogy miközben ismert, mennyire kritikával szemléli a globalista világrendet, ezekben a vészterhes napokban valahogy nem jutott eszébe Amerika felelősségének és hasonló tényezőknek az emlegetésével kisebbíteni Moszkva háborús bűneit.

De a fentieken túl van még egy lényeges körülmény, amely segít jobban megérteni a pápa viselkedését. A vatikáni diplomácia évszázadok óta igyekszik közvetítő szerepet játszani háborúban vagy más konfliktusban álló felek között, és ha a Szentszék túlságosan az egyik fél álláspontját hangoztatná a nyilvánosság előtt, akkor az csökkentené a színfalak mögötti szótértés esélyét. Mi több, Ferenc pápa rendi hovatartozása is ezt erősíti: a jezsuiták ugyanis a történelemben különösen élen jártak a békítésben, legyen szó párbajozókról vagy hadban álló csapatokról.

Mindennek egyik legtöbbet vitatott példája a két világháború között XII. Piusz pápa esete, akinek bírálói azóta is a szemére vetik, hogy túlságosan megengedő volt Hitlerrel, és a mulasztás vétkébe esett, amikor nem ítélte el kellő súllyal a náci bűnöket. Pedig azon túl, hogy az egyházfő attól tarthatott, határozott fellépés esetén a Führer ismét csak a zsidókon állna bosszút, megfontolását az évszázados vatikáni diplomáciai gyakorlat is indokolhatta. Főleg, hogy ismert, milyen sokat tett a Harmadik Birodalom üldözöttjeinek védelmében és a csendes diplomácia terén.

A fentiekre erősített rá Ferenc pápa követe is, akivel márciusi budapesti látogatása alkalmával a Magyar Kurírral együttműködésben volt alkalmam interjút készíteni. „A Szentatya nemrég felkereste a vatikáni orosz nagykövetséget, majd telefonon beszélt az ukrán elnökkel. Folynak további tárgyalások vatikáni és orosz, illetve ukrán diplomaták között?” – kérdeztük Michael Czerny bíborost. Válasza önmagáért beszélt: „Semmi kétség, nagy erőkkel zajlanak a diplomáciai erőfeszítések, de ezeket a tárgyalásokat természetük szerint diszkréció övezi. Ezzel kapcsolatban tehát nem mondhatok többet, ám mindenkit arra hívok, hogy imádkozzon, vagy ha éppen módja van rá, tegyen a folyamat sikeréért.”