A bécsi biciklizés dicsérete
Tegnap délután dolgom támadt Bécsben. Gondoltam egyet, kisebbik fiammal reggel kocsiba ültünk, délre megérkeztünk, az autót egy külvárosi parkolóházban hagytuk (napi potom 4 euró), majd a Bubi ottani megfelelőjénél közbiciklit béreltünk. Közel öt órát kerekeztünk, ismét megbizonyosodva arról: ennél gyorsabb, rugalmasabb, kényelmesebb módja nincs a városnézésnek.
Többször jártunk már Bécsben, így nem tekintettünk meg kényszeresen minden látnivalót. Sőt úgy jöttünk-mentünk, hogy a Schönbrunnon és az Operán kívül konkrét nevezetességet nem láttunk; na, jó, egyszer a házak fölött megpillantottam a Stephansdom tornyát. Egy idő után már sportot űztünk abból, hogy ne az útikönyvek látványosságait keressük, hanem színeket, hangulatokat, miliőket szívjunk magunkba. Így amikor közel 50 km letekerése után visszalakatoltuk a bicikliket, jóleső fáradtsággal állapíthattuk meg: bár a Burgtól a Hundertwasser-házig ezúttal sok mindent kihagytunk, talán sikerült viszonylag átfogó keresztmetszetet kapni Bécsről.
Az ötlet onnan jött, hogy májusban biciklis idegenvezetést tartottam Budapesten egy általunk szervezett nemzetközi konferencia néhány tagjának. Olasz, szlovén és ír vendégemet ugyancsak négy óra alatt vittem végig a fővároson, a Városligettől a Parlamentig. Magam sem gondoltam volna, mennyi minden fér bele a több mint 15 stációt tartalmazó útvonalba. Aki nem fedezte volna még fel a városnézésnek ezt a módját, arra biztatom, próbálja ki, mert minden másnál nagyobb élményt tud nyújtani. (És ha oszkárosokat is visz, ahogy mi tettük, akkor még a benzinköltség sem olyan vészes.)
A múltkori és a mostani tekerés arra is alkalmat ad, hogy bringás szemmel is összevessem a két várost. Mármost a versenyt toronymagasan Bécs nyeri. Itthon mindennap biciklivel járok, és bár kerékpárút-hálózatunk az utóbbi években dicséretes fejlődésnek indult, az eredmény meg sem közelíti az ottani helyzetet. Az osztrák főváros nagy részén ugyanis a bicikli teljesen egyenrangú közlekedési eszköz az autóval. Szinte bárhova indulok, nem kell megnézni, hova vezet kerékpárút – mert mindenhová vezet. Vagy egy hatalmas, 5-10 méteres széles zöld sáv, vagy csak egy felfestett nyomvonal; nem véletlen, hogy a közel ötórás kerekezés közben alig kellett az autók között haladnunk. Szóval, idehaza ebből a szempontból van még hova fejlődni.
A másik meglepetés az ár volt. A 4 óra 41 perces kölcsönzésért mindössze 3500 forint értékű eurót kellett fizetnem (a napi maximum díjazás is megáll 7500 forintnyi eurónál). Ugyanennyi tekerés a Bubival 11 240 forint lett volna, és ha éves vagy havi bérletet veszek, akkor sem járok jobban. Értem én, hogy mivel az első 30 perc ingyenes, a rövidtávú használatot részesítik előnyben, de ez akkor is nagy különbség.
A végén az ottani Lidlben vettem egy Fantát. Nem kóstoltam össze a magyarországi változattal, de mintha érezhetően több lett volna benne a gyümölcstartalom. Persze lehet, hogy csak nagyon ki voltam tikkadva – és egy fáradt, de boldog biciklista hajlamos mindjárt narancsszínűbben látni a világot.
