Bese Gergő vagy Hodász András?

hod.png

Beszéljünk akkor Bese Gergőről.

Kezdjük egy jó emlékkel. Amikor 2021 őszén újságíró-tanfolyamot szerveztem, őt és Hodász Andrást is meghívtam előadónak. Órája elején Gergő atyát a csoportnak úgy mutattam be, mint akit – a következő alkalomra tervezett – pap kollégájával „egy csomagban szerződtettem le”. Azt gondoltam ugyanis, érdekes lehet két, az internetes sajtóban egyaránt otthonosan mozgó, nem mellesleg a közéletről eltérően gondolkodó lelkipásztor tapasztalata a hallgatóknak. Talán nem indiszkréció, ha elmondom, vendégünk hogyan reagált a felvezetésre:

„Én vagyok András előzenekara!”

– köszöntötte mosolyogva a résztvevőket, mely mondatot akkor nagyon tudtam szeretni. Kiváló hangulatteremtő felütés volt, egyúttal jelezte, hogy Gergő tisztában van kollégája elsöprő népszerűségével, és elegánsan, mi több, alázattal reagál a helyzetre.

Egyéb megnyilvánulásai közül aztán többön erősen fennakadtam. Mindjárt azon a nyilatkozaton, amely a Mandineren jelent meg Egy évtized eredményeit veszélyeztetné a kormányváltás címmel, szerencsétlen módon pont pár nappal az előadása előtt. Feszengtem is az óra elején, és szurkoltam, hogy ez a direkt politikai szerepvállalás ne nyomja rá a bélyegét a fogadtatására – de szerencsére mindenki jól kezelte a helyzetet. Jött aztán a zugligeti templomban tartott korteskedés a 2022-es választás és az azzal együtt tartott gyermekvédelmi népszavazás előtt pár héttel. Ezzel az atya sokak ízlését messze meghaladó módon kampányolt a kormány mellett, először az ambónál, majd a szentélyben helyet foglalva, mögötte pár centire az oltárral.

Családi érintettségem és szakmám okán az már egyenesen felbőszített, hogy Bese Gergő nekiesett a Magyar Kurírnak, csak mert a katolikus hírügynökség – amúgy alapfeladatát teljesítve – be merészelt számolni a katolikus iskolák pedagógusainak tavaly novemberi Tanárballagásáról. (Azzal együtt, hogy a lap főszerkesztője – vélem, első felhorgadásában – szerintem elhamarkodottan törölte a lelkipásztor vonatkozó Facebook-kommentjét; talán jobb lett volna ennyi alapot sem adni a cenzúravádnak.) Tegnap pedig Bese Gergő Hodász András hétfői interjújára – mely szerint végleg feladja a papi hivatást – reagált a legkevésbé sem elegáns módon; utóbbiról kicsit később.

Nem, egy pillanatig sem vonom kétségbe papok jogát, hogy közéleti kérdésekben állást foglaljanak.

És még csak azt sem vitatom el, hogy sokan úgy tartják, az egyház természetes szövetségese a jobboldal, ezért őket érdemes támogatni. Csakhogy szerintem ez eddig a 90-es és a 2000-es évek. Akkor magam is azok közé tartoztam, akik így gondolkodtak, és – bár már az idő tájt is igyekeztem kritikát megfogalmazni – a nagyképet „köreinkből” a legtöbbekkel egyetemben alapvetően rendben valónak éreztem.

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének 13. évében, a totális hatalomgyakorlás megannyi, a Mik vannak?! blogban rendszeresen taglalt vérlázító vagy éppen röhejes vadhajtásának ismeretében azonban szerintem már nem lehet, mert nem hiteles ennyire kritikátlanul feltakarni a jobboldal mellett. Erről tanúskodik a blogot elindító véleményszonda is 2022 elején, mely szerint a megkérdezett nagyvárosi, illetve az agglomerációban élő katolikusok a félig telt kormányzati poharat nagyjából 50-50 százalékban látják telinek, illetve üresnek.

Nem mintha utóbbiak értékrendje egy csapásra megváltozott volna, vagy éppen Gyurcsány Ferenc országlását kívánnák vissza.

Csak éppen a következetesség jegyében ugyanazt a mércét szeretnék alkalmazni a hatalom mostani birtokosaira, mint az elődeikre. És amely mércét – vö. mondjuk a Tízparancsolat vonatkozó pontjaival – valószínűleg hittanóráin maga Bese Gergő is zsinórmértékül állítja a diákjai elé.

Szerintem erre egy papnak igenis figyelemmel kell lennie, már ha nem akarja elveszíteni híveinek jó részét. És amennyire hibának gondolom, hogy Gergő atya már-már a kormány „házipapjának” szerepében lép fel – melynek legjelképesebb, illetve legbornírtabb példája a miniszterelnöki rezidencián, valamint a kormányzati médiagőzhenger egyik legvállalhatatlanabb szerkesztőségében, az egykori Pesti TV-ben tartott házszentelő volt –, azt sem tartottam helyesnek, hogy Hodász András anno annyira látványosan elkötelezte magát Márki-Zay Péter mellett. A 2022-es kampányban lőtt közös fotó, vagy hogy András pár hónapra rá a Mindenki Magyarországa Mozgalom szabadegyetemének előadójaként exponálta magát, szerintem többet vitt, mint  hozott.

Persze nem mindenkinek könnyű szakítania többévtizedes beidegződésekkel, vagy éppen taktikai, pedagógiai célzatú „protestszavazatra” szánnia magát, mellyel alkalmasint az ellenzéket juttatja hatalomra. Ebben a kategóriában kedvencem az a katolikus pap, aki a 2022-es választások előtt az ifjúsági közössége levelezőlistáján kibontakozó politikai vitába bekapcsolódva lajstromba szedte a kormány erényeit és vétkeit – a két lista majdnem ugyanolyan hosszúra sikeredett –, majd megvallotta: a mérleg nyelve számára ha kicsivel is, de a Fidesz felé billen.

Ezt jóval korrektebb magatartásnak tekintem, mint azt a gyakori hozzáállást, hogy „persze, vannak problémák, de ne zavarjuk meg a híveinket, mert azzal csak az ellenzék malmára hajtjuk a vizet”.

Szerencsére sokan vannak, akik ennél felnőttebb módon tekintenek magukra és a rájuk bízottakra.

Vagy vegyük a mostani írás közvetlen apropóját, a KDNP-s Kovács K. Zoltán Alapítvány által üzemeltetett Vasárnap.hu-n megjelent Bese Gergő-cikket, mely a következő nyitómondattal megy neki Hodász Andrásnak: „Miért nem lehet emelt fővel távozni?” A szöveg kétségbe vonja András mostani vallomásának hitelességét, megkérdőjelezi időzítését, sőt – az eredeti mondatokat kiforgatva – azt állítja, a reverendát szögre akasztó lelkipásztor belerúgott a paptársaiba, amikor az egyházban létező szexuális visszaélésekről beszélt. A lehangoló szöveg olvastán három dolog jutott eszembe:

1. Mennyivel elegánsabb volt a 777blog.hu tegnapi búcsúja a szerkesztőség egykori munkatársától! „Hodász András atya a 777 alapítócsapatának a tagja, akinek elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy hét évvel ezelőtt elindultunk. Rengeteg kedves közös élményben volt részünk, amelyre örömmel emlékezünk vissza. Sokat köszönhetünk neki, abban bízunk, hogy ő is örömmel gondol vissza a velünk töltött évekre. A mostani helyzetben is empátiával és szeretettel gondolunk személyére, imádkozunk érte!” – írta a lap, amelyet pedig a legkevésbé sem valamiféle liberális egyházi műhelyként ismerünk, és vélhetően Hodász András tevékenységének nem egy vetületével ugyancsak nem tud azonosulni. (És amelynek részben Bese Gergő is köszönheti az ismertségét – mígnem a fent taglalt zugligeti kampánybeszéd után, mert azt már soknak találta, a szerkesztőség megvált az atyától.)

2. „Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!” Szokás Hodász András szemére vetni, hogy sztárpapként túlságosan sokat fürdött a nyilvánosságban, és lám, ez könnyen megbosszulja magát. Ebben sok igazság van. Bese Gergőnek, illetve az esetleg most András elbukásán kárörvendő híveinek éppen ezért nem árt intő jelként meglátni, hogy Gergő atya, még ha szerényebb népszerűségnek – és tehetségnek? – örvend is, kísértetesen hasonló pályát fut be. Mert hát a Papi frankó hangütését idéző fellépéseivel, rendszeres médiaszerepléseivel mi másnak nevezzük őt is, mint katolikus influenszernek – ami sokak szemében csudálatos módon egészen addig nem gond, amíg valaki a Fidesznek kampányol?

3. A néhai Kovács K. Zoli bácsit még a 90-es évekből volt szerencsém személyesen ismerni. (Abból a korszakból, amikor első munkahelyem, az Igen című egykori katolikus lap szerkesztőségében még senki nem talált kivetnivalót abban, sőt megköszöntük, hogy irodánknak a KDNP Nagy Jenő utcai székháza adott otthont. Akkoriban ilyen időket éltünk.) Vérbeli, a szó legjobb értelmében régivágású kereszténydemokrata, talpig úriember volt. Úgy érzem, most erősen csóválná a fejét annak láttán, hogy a neve alatt olykor milyen tartalmak jelennek meg a KDNP-hez köthető, esetenként a politikai propaganda legrosszabb hagyományaiból merítő internetes orgánumon.

Arról pedig, hogy Hodász atya mennyiben hasonlít a Holt költők társaságából ismert, tragikus hősként elbukó John Keating tanár úrra, és mit hagyhat maga mögött a magyar katolikus egyházban, ezen a linken lehet olvasni. Andrást pedig azzal a videóval tartom meg jó emlékezetemben, amellyel 2016-ban sokakkal együtt magam is felfigyeltem rá mint olyan papra, aki úgy, de úgy tud beszélni az evangéliumról, mint kevesen mások.