„A terhesség-megszakítás révén embert ölünk – vak vagy álszent, aki ezt nem veszi tudomásul.”
(Kőszeg Ferenc a blogjában, 2021. április 30.

Ritka pillanat, ezért rögzítsük legalább a jegyzőkönyv kedvéért, hogy valaki, aki amúgy támogatja az abortusz választhatóságát, ilyen brutális őszinteséggel beszél a művi vetélésről. Kőszeg Ferenc szavainak persze van folytatásuk is, lásd a linket, melyen az egykori SZDSZ-es parlamenti képviselő egy aktuálpolitikai téma farvizén hozza szóba a témát. De számomra egy a lényeg: az abortuszról szóló döntéskor az ő felfogása szerint is két emberi élet áll szemben egymással.

Egyébként mindig felkapom a fejem, ha valaki nem várt helyről erősíti meg azt, amit magam is gondolok a kérdésről. 2015-ben például Czeizel Endre azt mondta a Magyar Narancsnak: „Fiatal orvosként, a János Kórházban még magam is csináltam terhességmegszakítást, de az ember érettebb fejjel rájön, hogy az élet a fogamzással kezdődik, és az egészséges magzatok megölése élet elleni bűn.”

A néhai genetikus ugyanakkor csak az egészséges magzatokról beszélt, de már ez is bőven több mint valami. Minden tiszteletem tehát azoknak a nőknek, akiknek van erejük két rossz között az élet tiszteletének jegyében dönteni, és azoknak a férfiaknak, családtagoknak, akik támogatják őket ebben. A fenti példákat pedig csak azért idéztem, hogy lássék: a fogantatástól kezdődő emberi életről szóló felfogás nem csupán „megveszekedett” magzatvédők sajátja. Talán így jobban érthetővé válik, hogy akinek ez a meggyőződése, miért nem tud könnyű szívvel napirendre térni a sok országban, így nálunk is szinte bármilyen indokkal elvégezhető abortuszok felett.

***

„Én abban hiszek, hogy lehet a minden embert megillető védelem szükségességét a valóság ismeretében, segítségnyújtással együtt képviselni. A krízisben lévő várandósok, az abortusz után szenvedő anyák támogatása és a fiatalokra irányuló prevenció mellett helye van a születendő emberek jogvédelmének is.”
(Schittl-Zaymus Eszter, a CitizenGo képviselője a cikkében, 2019. november 13.)

Még ha a civil szervezet esetében néha úgy érzem is, az akciók terén a kevesebb néha több volna, a linkelt írásban foglaltakkal értek egyet messzemenőkig. Nem pedig azzal a hozzáállással, amellyel a VO lemond a magzati élet törvényi megóvásának biztosításáról, sőt károsnak nevezi a jogszabályi védelmet.

Végigkövettem az észak-ír fejleményekről folytatott vitát. A helyzet összetett, adott esetben többféle értelmezést is lehetővé tevő joghézag támadt, így nehéz megérteni, mi is a valóság, és ebben az átmeneti időben a magzatot valóban a 28. hétig el lehet-e vetetni. Ezért én nem is ezt firtattam. Egy viszont biztos: a témát konzultációra bocsátó brit kormány új javaslata szerint a 12. vagy 14. hétig mindenféle indok nélkül, bemondásra mehetne az abortusz. Ez a fejlemény pedig azért, gondolom, joggal fájhat sokaknak.

Számomra azonban leginkább a VO témában írt cikkeinek következtetése (csak az az igazi magzatvédelem, ha törvény nem korlátozza az abortuszt), helyenként kioktató, az életvédő „mozgalmárokat” lesajnáló hozzáállása volt fájdalmas. Talán nem kell magyaráznom, miért.

***

(2019. október 23.)

Néhány napja a művelt világ egy emberként hördült fel, amikor kiszivárogtak egy németországi laboratóriumban készült felvételek. A videó tanúsága szerint élő kutyákat, macskákat, majmokat olyan brutálisan kínoztak, hogy szegény páriák fájdalmukban csak vinnyogni tudtak.

Észak-Írországban most olyan rendelkezést hoztak, amely – a szabályozást közelítve a Nagy-Britannia egyéb helyein érvényben lévő jogszabályokhoz – jelentősen enyhíti a magzati életet eddig következetesen védelmező törvényt, és akár a 28. hétig lehetővé teszi az abortuszt.

A művi vetélés lehetőségét követelőkkel abban nem fogunk tudni megegyezni, hogy a magzat ember. Azt viszont még nekik sem áll módjukban cáfolni, hogy az a valami, ami az anya testében fejlődik: élet. Méghozzá olyan élet, amelyből kizárólag emberi személy születhet.

Elnézve az észak-írországi abortusztörvény enyhítése felett ujjongó nőket, az jut eszembe: hogyan tud valaki ennyire kifordulni önmagából? Hiszen ha a világnak ennyire megesik a szíve egy szenvedő állaton, miért nem képes legalább ekkora tiszteletet tanúsítani az anyaméhben gyarapodó, a fájdalmat egyébként ugyancsak érző élőlény iránt?

Rendben, a törvény mostantól Észak-Írországban is lehetővé teszi azt, ami nem sokkal szigorúbb feltételekkel Magyarországon is elérhető. De ha az abortuszhoz – amennyiben az úgymond választáspártiak hangsúlyozzák – senki nem örömében, hanem „szükséges rosszként” folyamodik, miért kell a döntést diadalittas ábrázattal, ujjongva, győzelemként ünnepelni? Ha már elpusztítjátok, mert mostantól büntetlenül megtehetitek, nem érdemel az a kis lény legalább akkora együttérzést, mint a minapi videón szenvedő kiscicák, kutyusok és majmocskák?