Valami azt súgja, nem leszek népszerű ezzel a bejegyzéssel. Ahogy a DVTK kapusa sem volt az, miután kétszer is kivédte annak a kisfiúnak a lövését, akinek családja a születésnapjára kezdőrúgás lehetőségét vásárolta meg a minapi MTK-Diósgyőr meccsen. A srác az általa elvégzett középkezdés után az ellenfél kapujára vezette a labdát, a tizenegyespont magasságából rálőtte, de a kapus lábbal lazán hárított, majd az ismételt próbálkozást sem engedte be, és a labdát a kezdőkör felé rúgta.

Azóta Senkó Zsombor az esetről véleményt alkotók többségének szemében egy ünneprontó moral insanity, a Telex írásának címe pedig így hirdetett megsemmisítő ítéletet: „Újabb hungarikum: a világ legbunkóbb kapusa is magyar”.

Beszéljünk akkor Bese Gergőről.

Kezdjük egy jó emlékkel. Amikor 2021 őszén újságíró-tanfolyamot szerveztem, őt és Hodász Andrást is meghívtam előadónak. Órája elején Gergő atyát a csoportnak úgy mutattam be, mint akit – a következő alkalomra tervezett – pap kollégájával „egy csomagban szerződtettem le”. Azt gondoltam ugyanis, érdekes lehet két, az internetes sajtóban egyaránt otthonosan mozgó, nem mellesleg a közéletről eltérően gondolkodó lelkipásztor tapasztalata a hallgatóknak. Talán nem indiszkréció, ha elmondom, vendégünk hogyan reagált a felvezetésre:

„Én vagyok András előzenekara!”

– köszöntötte mosolyogva a résztvevőket, mely mondatot akkor nagyon tudtam szeretni. Kiváló hangulatteremtő felütés volt, egyúttal jelezte, hogy Gergő tisztában van kollégája elsöprő népszerűségével, és elegánsan, mi több, alázattal reagál a helyzetre.

Egyéb megnyilvánulásai közül aztán többön erősen fennakadtam. Mindjárt azon a nyilatkozaton, amely a Mandineren jelent meg Egy évtized eredményeit veszélyeztetné a kormányváltás címmel, szerencsétlen módon pont pár nappal az előadása előtt. Feszengtem is az óra elején, és szurkoltam, hogy ez a direkt politikai szerepvállalás ne nyomja rá a bélyegét a fogadtatására – de szerencsére mindenki jól kezelte a helyzetet. Jött aztán a zugligeti templomban tartott korteskedés a 2022-es választás és az azzal együtt tartott gyermekvédelmi népszavazás előtt pár héttel. Ezzel az atya sokak ízlését messze meghaladó módon kampányolt a kormány mellett, először az ambónál, majd a szentélyben helyet foglalva, mögötte pár centire az oltárral.

Családi érintettségem és szakmám okán az már egyenesen felbőszített, hogy Bese Gergő nekiesett a Magyar Kurírnak, csak mert a katolikus hírügynökség – amúgy alapfeladatát teljesítve – be merészelt számolni a katolikus iskolák pedagógusainak tavaly novemberi Tanárballagásáról. (Azzal együtt, hogy a lap főszerkesztője – vélem, első felhorgadásában – szerintem elhamarkodottan törölte a lelkipásztor vonatkozó Facebook-kommentjét; talán jobb lett volna ennyi alapot sem adni a cenzúravádnak.) Tegnap pedig Bese Gergő Hodász András hétfői interjújára – mely szerint végleg feladja a papi hivatást – reagált a legkevésbé sem elegáns módon; utóbbiról kicsit később.

„Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.”

Százötvenezer kattintás felé tart az a Youtube-videó, amelynek határozott állásfoglalással felérő címe szerint tavaly augusztusban csoda történt Medjugorjéban: magyar fiataloknak jelent meg a Szűzanya. A kisfilmben szereplő huszonéves lány a beszámolója szerint a bosznia-hercegovinai kegyhelyen arra lett figyelmes, hogy a nap szív módjára lüktetni kezd, majd átalakul szentostyává, és benne megjelenik Szűz Mária, később pedig egy magzat képe tűnik fel, illetve evangéliumi jelenetek peregnek. Először arra gondolt, csak káprázik a szeme, de aztán, mint mondta, a jelenetek valóságosnak hatottak, és megindultságában zokogásban tört ki. Állítása szerint a jelenség elejének többen is tanúi voltak, Máriát viszont csak testvérével és még egy-két másik emberrel látta.

Szégyen ide vagy oda, egy leértékelt könyveket árusító boltban, annak is százforintos részlegén tettem szert a napokban Németh Miklós 1988 és 1990 közti miniszterelnök politikai memoárjára. Nem mintha ne tudtam volna róla, hogy 2014-ben kötet jelent meg az exkormányfő életéről Oplatka András szerkesztésében, de eddig valamiért kimaradt az olvasmányaim közül. A kiválóan megírt, jól felépített mű minden során érződik, hogy a politikus visszaemlékezéseit, gondolatait avatott szakember segített formába önteni. A Neue Zürcher Zeitung – azóta elhunyt – újságírója érdemeit csak fokozza, hogy 1956 után külföldön élt, ám anyanyelvének használata terén a műben a leghalványabb rozsdafolt nem sok, annyi sem mutatkozik.

Talán sorsszerű, hogy a boltba egy, a megboldogult NDK-ban született német szerző, Thomas Brussig A napsugár fasor innenső vége című kötetét átvenni tértem be. Az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemen tanuló lányom ugyanis a berlini fal keleti felén játszódó regényből írja a diplomamunkáját, és mivel kíváncsivá tett a történet, gondoltam, magam is elolvasom. A két könyv témája így kapcsolódik össze; annak pedig, hogy a Németh-memoárt azonnal a kosárba tettem, személyes oka van.

A Heti Válasznál dolgoztam, amikor 2004-ben lehetőséget kaptam a volt kormányfőtől, hogy – a magyar sajtóban elsőként – nagyinterjút készítsek vele az osztrák-magyar határ keletnémet menekültek számára történő 1989-es megnyitásáról.

Felemelő élmény volt kísérni a mai Tanárballagáson azt a sok száz pedagógust, akik a pesti Deák térről induló, majd a Szent István-bazilika elé érkező, az ügyüket támogatók sorfala között vonuló menettel nagyon fontos üzenetet fogalmaztak meg: nem kell félni. Nem kell tartani attól, hogy felekezeti iskola munkatársaiként a nyilvánosság előtt is képviseljék érdekeiket és értékeiket. Attól még, hogy az egyházakat a kormány természetes szövetségeseként szokás elkönyvelni, igenis lehet szelíden, de határozottan állást foglalni a sok sebből vérző oktatásügy kérdéseiben. Csak mert ezernyi jelből tudható, hogy az ilyesfajta fellépés akár kockázattal is járhat, nem muszáj ezt elfogadni, és lehet emelt fővel dacolni az esetleges következményekkel.

A mai demonstráció résztvevői nem kevesebből adtak leckét országnak, világnak, egyháznak, mint állampolgári öntudatból, civil kurázsiból, bátor kiállásból. A bazilika előtti ihletett szónoklatok pedig felértek egy, a pedagógusok helyzetét érzékletesen, mindenki számára átélhető módon felmutató fordított osztályfőnöki órával.

Mélyen megrendít Hodász András drámája. Kívánom neki, hogy pályafutásának most kezdődő fejezetében találja meg új hivatását, és azt a rengeteg talentumot, amit papként sokunk örömére kamatoztatott, máshol is életre tudja váltani.

A vele történteknek biztosan sok tanulsága van, jó, ha mindenki levonja őket.

Nekem valamiért a Holt költők társasága jut most eszembe. A tanár főhős ott is alapjaiban rúgta fel a környezete diktálta szabályokat, hatalmas szenvedéllyel, lelkesedéssel, hibákat is elkövetve mutatott új utakat a diákjainak, mígnem végül egy, részben talán neki is felróható tragédia miatt búcsúzni kényszerült az iskolától. Amikor összepakolja a holmiját, és kinéz az ablakon, azt látja, hogy a korábban a hagyományos, frontális oktatás mellett kardoskodó – újító módszerei miatt vele is összetűzésbe kerülő – kollégája az udvaron körben sétál a diákjaival, és így próbálja tanítani nekik a latin igeragozást.

Apró, de fontos próbálkozás ez a részéről a módszertani megújulásra, melyet nyilvánvalóan a Robin Williams alakította karakter ihletett. Így vált John Keating tanár úr személyes drámája a megmaradó közösséget gazdagító, éltető tapasztalattá.

Amennyiben a most tragikus hősként elbukó Andrásnak csak ekkora szerepe volt az egyházában, már akkor nem történt semmi hiába. Mert ekkora lánggal égni, a teljes, ráadásul sebzett személyiséget ilyen átfogóan belevinni a papságba, ennyi mindenbe fejest ugrani talán valóban sok és (ön)veszélyes. De ha – miközben már most is számos kiváló lelkipásztor gazdagítja a katolikus közösséget – példája mind többeket segít hozzá, hogy jobban ráérezzenek az örömhír hirdetésének 21. században hatékony nyelvezetére, vagy éppen bátrabban tegyenek szóvá közéleti ügyeket, akkor a most elhalt, sokak által sérültnek tartott mustármag sorsa nem hiába teljesedett be.

tévedésből visszahulltt kő vagyok
ha nem hulltam volna, azt se bánnám
felettem ha fekete lyuk ragyog
szívem elalszik a semmi ágán

sikoly közben hangod ha bicsaklik
hajnalban ölelés, ha kifárad
rám vársz a tükör előtt virradtig
reggel miattam üres az ágyad

lehetek szent vagy akár lehetek
út szélén eldobott költemény
barátaim hanyatt fektessetek
a többit majd elintézem én

Hodász András

Fotó: Válasz Online / Vörös Szabolcs)

*

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY:
Az írás akkor született, amikor András az Instagramon véglegesként írt a papi szolgálat feladásáról, és a hír végigment az egész magyar sajtón. Csak megjelenés után jöttek információk arról, hogy egyéves betegszabadságra távozik. Az írást azért nem vontam vissza, mert ettől a ténytől függetlenül a lényegét érvényesnek gondolom.

„A Magyar Közlönyben megjelent rendelet módosítja a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról szóló rendelkezést. A várandós nőnek a jövőben be kell mutatnia egy olyan, szülész-nőgyógyász által kiállított leletet is, amely rögzíti, hogy az állapotos nő számára az egészségügyi szolgáltató »a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt« egyértelműen azonosítható módon bemutatta.”

Röviden:

Az írás főbb megállapításai:

• A katolikus kánonjog kiközösítéssel bünteti az abortuszban résztvevőket – de csak ha tudnak a szankcióról
• Joseph Ratzinger korábbi bizalmas levelében szorgalmazta az abortuszpárt politikusok kizárását az áldozásból
• Amerikában mégsem terjedt el a tiltás, pedig a kérdés régóta napirenden van
• Mit kezdjünk az Antall-kormánnyal, mely 1992-ben az amerikaihoz hasonló abortusztörvényt léptetett életbe?
• Hogyan ítéljük meg azokat a kereszténydemokrata kormányokat, amelyek nem szigorítják az abortusztörvényt?

Az írás főbb megállapításai:

• Miközben a genderről nem változott a véleményem, a népszavazásért nem tudtam lelkesedni.
• A referendumnak sem a Fidesz, sem az ellenzék választási győzelme esetén nem lett volna tétje.
• A kormány fegyvere visszafelé sült el, és a „bolondbiztos” kérdések érvénytelenséghez vezettek.
• Pedig a népszavazás létező, igaz, egyelőre tőlünk nyugatra teret hódító jelenségekre reagált.
• Utódaink közreműködése nélkül nem tudunk sokat tenni gyermekeink jövőjéért.